Első gyermekes szülőként a kicsivel töltött játékidőben könnyű egymásra hangolódni: a figyelmet és az intimitást kevés dolog zavarja meg. A második baba születése után, többgyermekes szülővé válva nehéz lehet a váltás. Innentől úgy érezhetjük, a teljes szülői figyelmünk és jelenlétünk is kevés, hiszen két különböző gyermek különböző módon tart igényt a figyelmünkre és a gondozásunkra – de lehetőleg rögtön és egyszerre! Ráadásul az első időkben a gyerekek – életkoruk miatt is – más-más dologra képesek és más-más tevékenységben lelik örömüket.
Szeretnéd, ha nem csak túlélhető, hanem élvezhető is lenne a például a napi séta vagy játszótér két vagy több gyermekkel?
Jöjjön pár slowparenting tipp hozzá:
- Mindennek az alapja: Rossz hír vagy sem, de sosem lesz olyan két, vagy több gyermekkel, mint egy gyermekkel. Soha. Később sem. Természetes, ha szülőként ezt eleinte gyászoljuk. De ha eljutunk a legfontosabb lépésig, vagyis odáig, hogy tudatosítjuk, mit is kell elengednünk, a helyzet jobbá válik. Ha az „anya-gyermek” időt szeretnénk élvezni, szervezzük úgy a programot vagy a napot, hogy csak az egyik gyermek legyen velünk. Mert, ha újra kettesben vagyunk, egészen más ritmus és figyelem kerülhet megint a fókuszba.
- Boldog pillanatok értékelése, nehézségek elfogadása: Ha több olyan percünk is van, amikor mindannyian önfeledtek és vidámak tudunk lenni, sikeres együttlétnek számít. Olyan nincs, hogy a másfél-két órás levegőzés, együttjátszás minden perce mindannyiunknak tökéletes. Természetes, hogy hol az egyik, hol a másik gyerek nyűgös, vagy mi, szülők fáradunk el.
- Keressünk védett helyet: Ne legyen autóforgalom, veszélyes hulladék, veszélyes tereptárgyak a környéken. Ne nehezítsük a saját dolgunkat azzal, hogy még ezekre is ügyelnünk kelljen az egyébként is megosztott figyelmünkkel.
- Közös játékok: Vigyünk magunkkal olyan egyszerűbb játékokat, amikkel mindkét gyermek tud játszani a maga módján. Ilyen lehet a labda, kislapát, kisvödör, locsolókanna. De a bonyolultabb játékokban is van lehetőség akár a kisebb gyermek számára is, például a roller vagy kismotor kerekének pörgetése.
- Elfogadás: A legtöbb nehézségünk abból származik majd, hogy amint belemélyülünk az egyik gyermekkel egy tevékenységbe, a másik meg fog minket akasztani benne – és viszont. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez nem bárki hibája, hanem teljesen természetes velejárója az életkori sajátosságoknak és különbségeknek.
- Ha valaki fáradt, azt komolyan vesszük: Ez a szabály elengedhetetlen ahhoz, hogy az eddigi tippeket ténylegesen figyelembe tudjuk venni, hiszen egy fáradó kisgyermekkel minden nehézkesebbé válik. Ha mi, szülőként vagy nagyszülőként elkezdünk fáradni, azt vegyük a legkomolyabban. Ilyenkor rögtön induljunk haza – hiszen kisgyermekek támaszkodnak ránk!
Jöjjön néhány játékötlet, ami nálunk bevált!
- Fogócska: A nagyobb gyermeket a kisebbel a karunkon is kergethetjük.
- Futóverseny: Itt is versenyezhetünk a nagyobbal úgy, hogy közben a karunkon van a kisebbik.
- Átváltoztató gép: Nálunk a nagyobbik ezzel a képzeletbeli géppel át tud változni egy barátjává. Amikor működik a gép, ő forog, én közben mondogatom, hogy „Jé, szőke lett a hajad! Jé, kék a szemed! Jé, itt van Pistike!” Ennél a játéknál a kisebbiket bevonhatjuk például úgy, hogy tapssal ő indítja be a gépet.
- Vonat/metró/villamos: A különböző tereptárgyak jelentik a különböző megállóhelyeket. Ezeknek együtt nevet adunk a nagyobikkal, aki futkos/biciklizik a megállók között. A kisebbik egy másik, lassabb jármű a történetben, például szerelőkocsi.
- „Bemutatom neked”: A nagyobbikkal bemutatjuk a kicsinek a játékot, növényt, boltot, stb., és hagyom, hogy főként ő magyarázza el a kistestvérének.
- Négy évszak játékai: A #lassúgyermekkor Négy évszak játékai kártyacsomagban olyan játékötleteket találtok, amik az év bármely időszakában használhatóak. Tuti megoldás, ha csak az egyik gyermeknek szeretnénk figyelemmel kedveskedni, de mivel a kártyák megengedik, hogy mindenki a saját ritmusában mélyüljön el az adott játékban, tökéletes időtöltés lehet különböző korú testvérekkel is.
- Meséld el: mesével: Ezzel a beszélgetésindító, kapcsolatépítő kártyacsomaggal megbeszélhetitek a napirendet, mesélhettek egymásnak a saját vágyaitokról, érzéseitekről, az adott nap történéseiről és még számos olyan dologról, ami segít közelebb kerülni egymás megértéséhez. A kártya főszereplője Kicsiborz, rajta keresztül mutathatjuk meg a saját érzéseinket, vagy érezhetjük át egymáséit, így a testvérkapcsolat elmélyítésében is segíthetnek a közös mesélések.




